Mozdul bennem a lélek

Anyámon kívül más nem olvassa ezt a blogot, úgyhogy megosztom lelkem legsötétebb titkát. Életem legdurvább eseménye. Karácsonykor történt, mikor együtt volt a család.

A nemesfém ketyegő a csuklónkon figyelmeztet, hogy életünk hátralévő percei bizony megszámlálhatóak. A szeretteinkkel eltöltött minőségi idő a legfontosabb dolog a világon.

És én ezt elrontottam. Még most is a sírás fojtogat, ha rágondolok.

Kis hobbi kedvenc volt. Máig nem értem, mi történt velem. Rövidzárlat? Vagy talán tényleg velejemig romlott, perverz, szadista barbár vagyok?

Elfelejtettem enni adni neki. Egyszerűen éhen halt. Az egyik legborzasztóbb halálnem, nem?

Sőt, fogalmazzunk úgy, megfeledkeztem a létezéséről is.

Egy hét múlva, véletlenül találtam rá élettelen kis testére. Érted? Fel tudod fogni?

Csak álltam, és mereven bámultam összeaszott, kihűlt, rothadó materiális maradékát.

Bele kell törődnöm a megváltoztathatatlanba.

Nem nekem való a kenyérkovász nevelés…