Vasárnapra be is futott a hét balfékje! Ekkora lúzer hogy lehet valaki?

2017. szeptember 10. vasárnap  | Hozzászólás

2017. szeptember 8-án 15 óra 15 perc körül vásárlást színlelve megjelent egy kiskunmajsai élelmiszer üzletben az a fószer, aki úgy gondolta, hogy összehozza az évtized rablását. Nem is ragoznám túl a dolgot, így hát beszéljen helyettem a részletekről a police.hu.

Hősünk több árucikket kért az eladótól, aki azokat a pultra helyezte. A férfi ekkor kijelentette, hogy az áruért nem akar fizetni, eközben ruhájából egy kést vett elő, amit beleszúrt a pultba. Ezután az ott lévő pénztárgépet megfogta, vezetékét a falból kitépve azzal együtt az üzletből elmenekült.

A gond csupán csak az volt, hogy a hét balekje nem a kasszát, hanem csak az online pénztárgépet vitte el a boltból. Az ismeretlen elkövető menekülés közben a pénztárgépet egy közeli utcában eldobta, amit a rendőrök megtaláltak és a sértettnek vissza is adtak.

A nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 23 éves helyi férfit. Körözését rendelték el R. Józsefnek, akinek a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

A rendőrök 2017. szeptember 9-én 10 óra 15 perckor egy kiskunmajsai házban, a kamra ajtaja mögött megbújva találták meg a férfit. A bűncselekmény elkövetéséhez eszközként használt kést is megtalálták és lefoglalták.

A nyomozók R. Józsefet rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

József, József! Hogy lehetsz, ekkora balek? Jó, a 23 éves fiatalember mentségére legyen, hogy ő azt hitte, ezek még hagyományos, régi kasszák, melyek a pénzt is tartlamazzák. Hjaj, azok a fránya online pénztárgépek...

 

 

 


Neked ajánlott:


    ­