Lyuk-lyuk bedugjuk. Tűzoltóknak kellett levágniuk a súlytárcsát ennek a baleknak a farkáról

2017. September 18. Monday  | Hozzászólás

A komoly gyúrósok mindig azt mondják, hogy bizonyos időközönként jó, ha változtatunk az edzéseink során végzett gyakorlatokon, ugyanis könnyen hozzászokik testünk és izomzatunk, így nem fejlődik úgy, mintha valamilyen új impulzus, mozgásforma érné.  

Nos, nem kizárt, hogy ezt a filozófiát próbálta követni hősünk is, ezért húzta az egyik súlytárcsát a saját farkára. Igen, kedves Olvasó a kérdés jogosan merül fel. Most vagy az van, hogy ez a balek farokra akart gyúrni, de az sem kizárt, hogy csupán csak túltolta a szeteroidokat és simán ráizgult a tárcsa lyukára. Hogy mi volt a pontos indíték, azt szinte bitzos, hogy soha nem fogjuk megtutni.

A történetről a wormsi tűzoltóság számolt be közösségi oldalukon. Azt írták, hogy pénteken egy klinikáról riasztották őket, ugyanis a dokik képtelenek voltak levágni azt a 2,5 kilós tárcsát amit páciensük húzott a péniszére. Végül egy sarokcsiszoló, egy fűrész és egy hidraulikus erővágó segítségével három óra alatt, öt részre hasítva sikerült eltávolítani a megszégyenített súlyzót.


címkék: lúzer, pénisz, súly

Neked ajánlott:


    ­